JOBB ADNI, MINT KAPNI

  Két, súlyosan beteg ember feküdt ugyanazon kórteremben.
Egyikük, aki az ablak melletti ágyban feküdt minden nap felült egy órácskára.
A másik beteg  egész nap csak feküdt az ágyában, a plafont bámulva. Beszélgettek a családról, feleségről, gyerekekről, a katonakorukról, a nyaralásaikról, ahogy az szokásos ilyen helyzetben.

Az az ember, aki az ablaknál feküdt, minden délután, amikor felült, azzal töltötte az időt, hogy elkezdte közvetíteni a másiknak, mit lát az ablakon át a kinti világból. A másik ágyon fekvő embert egy idő után szinte csak ezek a színes beszámolók tartották életben, már alig várta őket, ez volt minden változatosság az életében.


Az ablak fekvő beteg elmesélte, hogy az ablakból egy kellemes, tavacskával díszített parkra látni. Vadkacsák és hattyúk úszkálnak a tavon, és gyerekek játszanak távirányítós játékhajóikkal rajta. Szerelmespárok üldögélnek a színes virágágyások mellett órákig, egymásba felejtkezve.

Miközben az ablak melletti beteg kimerítő részletességgel írta le a kinti világot, a másik, folyton fekvő behunyta a szemét és maga elé képzelte a látványt.

Egy meleg délutánon az ablak melletti ember egy, a parkon átvonuló karneváli menetről beszélt. Bár a folyton fekvő ember nem hallotta zenészeket, maga elé képzelte őket a másik érzékletes leírása alapján. A napok és hetek teltek. Egy reggel a betegeket fürdetni készülő nővér az ablak melletti embert élettelenül találta az ágyában, mert az éjjel csendben örökre elaludt . Elszomorodva hívta a személyzetet, hogy kivigyék az elhunytat. Amint alkalom kínálkozott rá, a korábban a belső ágyon fekvő beteg kérte, hogy a másik ágyban fekhessen. A nővér szívesen segített, kényelembe helyezve őt azon az ágyon, majd magára hagyta. Lassan, fájdalmaktól gyötörve az ablak felé fordult az ember, és megdöbbenve látta: az ablak egy tűzfalra néz. Megkérdezte a nővért, mi történhetett az eltávozott szobatárssal, hogy olyan szépnek festette le az ablakon túli világot.

A nővér elárulta, hogy az ember vak volt, nem láthatta a falat sem...
- Valószínűleg csak bátorítani akarta Önt! - mondta a férfinak.

Tanulság: igazi boldogság boldogabbá tenni másokat, nem törődve saját helyzetünkkel. Bajainkat megosztva csökkenthetjük őket, de ha derűnket és boldogságunkat osztjuk meg másokkal, megsokszorozzuk azt. Ha gazdagnak szeretnéd érezni magad, számold össze azokat a dolgokat az életedben, melyeket nem vehetsz meg semmi pénzért.

Minden nap ajándék az élettől, így becsüld meg a napjaidat, melyek száma - bármilyen sok is jusson - vég

A halál tulajdonképpen jelentéktelen dolog...
valójában csak átmentem ide a szomszéd szobába.
Én én vagyok, te pedig te. Akármit is jelentettünk
egymásnak egymás életében, ez mit sem változott.
Nevezz csak nyugodtan a megszokott nevemen, beszélj
velem ugyanazon a könnyed hangon, melyen mindig is
beszéltél. Ne változtass a hangszíneden. Nevess
ugyanúgy, ahogy valaha együtt nevettünk a vicceken.
Imádkozz, mosolyogj, gondolj rám - emlegesd fel
A nevem nap mint na, ahogyan annak előtte is, de ne
árnyékolja be semmi a hangulatot, amikor szóba
kerülök. Az élet nem kapott semmiféle új jelentést.
Minden olyan, mint amilyen volt, nem szakadt meg a
folytonosság. Az, hogy nem látnak, még nem jelenti azt,
hogy nem kell rám gondolni. Várok rád, itt vagyok
a közeledben - egészen közel. Nincs semmi baj.




Kezdetben azt gondoltam, hogy a halálod
veszteség volt és pusztulás,
fájdalom és bánat, melyet aligha lehet elviselni.
Csak most kezdek rádöbbenni,
hogy az életed ajándék volt,
s egyre erősödő szeretet maradt utána.
A halál miatti elkeseredés
Elpusztította magát a szeretetem tárgyát,
Ám a halál ténye
Nem pusztíthatja el mindazt, amit tőled kaptam.
Kezdek rádöbbenni, hogy az életedre kell gondolnom,
nem pedig a halálodra, és arra, hogy elmentél közülünk





Ne állj zokogva síromnál;
Nem vagyok ott.
Nem alszom.
De ott vagyok az ezer szélben, mi fú.
Én vagyok a gyémánt csillogás a havon.
Én vagyok a napfény az érett gabonán.
Én vagyok a szelíd őszi eső.
Amikor felébreszt a reggeli zsivaj,
Ott vagyok minden hangban veled,
A csendesen köröző madár szavában, de én
vagyok a csillag is, mely rád süt az éjszakában.
Ne állj hát zokogva síromnál;
Nem vagyok ott.
Nem haltam meg.

Egyszer, valamikor régen egy tökéletes férfi és egy tökéletes nő találkozott. Tökéletes udvarlás után tökéletes esküvőjük volt. Az életük együtt természetesen tökéletes volt. Egy havas, viharos karácsonyeste ez a tökéletes pár az autójával ment egy kanyargós úton, amikor észrevettek egy szomorú alakot az út szélén. Mivel tökéletes pár voltak, megálltak segíteni. A Télapó volt egy nagy halom ajándékkal. Mivel nem akarták,hogy bármely gyermek csalódjon karácsonyeste, a tökéletes pár felvette a Télapót és a játékait az autójukba. Hamarosan összevissza autókáztak, hogy kézbesítsék az ajándékokat. Sajnos a rossz vezetési körülmények miatt a tökéletes pár és a Télapó balesetet szenvedett. Csak egyikük élte túl a balesetet.

Ki volt a túlélő?
(Választ lásd lent)







A tökéletes nő élte túl.
Ő az egyetlen, aki létezett eredetileg is.
Mindenki tudja, hogy nincs Télapó, és nincs olyan, hogy tökéletes férfi.

A nők hagyják abba az olvasást itt, ez a vicc vége.

************************************************************

A férfiak gördítsenek tovább!





Szóval, ha nincs tökéletes férfi és nincs Télapó, a nőnek kellett vezetnie. Ez megmagyarázza, miért szenvedtek balesetet.
Ha már itt tartunk, ha nő vagy és még mindig olvasol, ez szemléltet még valamit:
A nők sosem hallgatnak arra, amit mondanak nekik..